1. 1.BEVEZETÉS ÉS AZ ÁSZF CÉLJA

Optimal Accounting Kft. (a továbbiakban: „SimpleTax”) a http://simpletax.hu/ internetes oldalon (a továbbiakban: „Honlap”) elérhető, valamint a jelen ÁSZF-ben részletezett könyvelési szolgáltatásainak, továbbá a Honlap használatának főbb általános szabályait a jelen Általános Szerződési Feltételekben (a továbbiakban: „ÁSZF”) szabályozza annak érdekében, hogy mind a Honlap használata, mind a szolgáltatásaink igénybevétele zökkenőmentes lehessen a Honlap látogatóinak és a Honlapon elérhető szolgáltatásokat igénybe vevőknek.

A SimpleTax szolgáltatásainak egységes rendben, a feladatok összetettségéhez igazodó magas szakmai színvonalon és felelősséggel való teljesítése szükségessé teszi olyan általános szabályok megállapítását, melyek valamennyi könyvelési szerződés során a szolgáltatóra és az Ügyfélre is kötelezőek.

Ezt a célt szolgálja a SimpleTax ÁSZF-je, amelyhez képest a SimpleTax és az Ügyfél közötti konkrét könyvelési szerződés eltérő rendelkezéseket állapíthat meg.

  1. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

SimpleTax megnevezés alatt a továbbiakban az ÁSZF-ben azt a számviteli, könyvviteli szolgáltatásra jogosult, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (továbbiakban: Evectv.) szerinti egyéni vállalkozót kell érteni, aki az Ügyféllel könyvviteli és adózási szolgáltatás ellátására szerződést köt.

Ügyfél alatt a SimpleTax-szel könyvelési szerződést kötő, az Ecetv. szerinti egyéni vállalkozót kell érteni. Ügyfélnek minősül jogállásától függetlenül mindazon személy, aki a SimpleTax szolgáltatásait szerződő félként igénybe veszi. 

Könyvelési Szerződés alatt az ÁSZF-ben azt az egyedi szerződést kell érteni, amelyet az Ügyfél a könyvviteli és adózási szolgáltatások nyújtására köt a Könyvelő Irodával, és amely a jogviszonyukban lehetővé teszi jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazását.

Felek alatt az ÁSZF-ben a SimpleTax és az Ügyfél értendő.

Üzleti titok: Az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény (a továbbiakban: „Titoktv.”) alapján a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos – egészben, vagy elemeinek összességeként nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető -, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek a titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja.

  1. A SIMPLETAX AZONOSÍTÓ ADATAI:

Név: Optimal Accounting Kft.
Székhely: 1133 Budapest, Visegrádi utca 107. 1. em. 26.
Adószám: 32052769-2-41
Cégjegyzékszám: 01-09-404566
Elérhetőség: hello@simpletax.hu 

A SimpleTax kijelenti, hogy a Számviteli törvény 150. §-ban meghatározott számviteli szolgáltatásra jogosultak közé tartozik, tevékenység végzésére jogosult.

  1. AZ ÁSZF HATÁLYA ÉS MÓDOSÍTÁSA

Jelen ÁSZF 2022. augusztus 15. napjától hatályos.

Az ÁSZF rendelkezései kiterjednek a SimpleTax és az Ügyfél közötti minden szerződéses kapcsolatra, amelynek keretében a SimpleTax a tevékenységi körébe tartozó bármilyen szolgáltatást nyújt az Ügyfél részére a Könyvelési Szerződés alapján.

Az ÁSZF rendelkezései a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) szerint általános szerződési feltételeknek minősülnek és az ÁSZF rendelkezéseit a Felek egyedileg megtárgyalták. Ha az általános szerződési feltétel és az Ügyféllel megkötött Könyvelési Szerződés más feltétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé.

A Honlapon történő regisztrálással az Ügyfél igazolja, hogy az ÁSZF tartalmát megismerte és magára nézve kötelezően elfogadta. A hatályos ÁSZF a Honlapon folyamatosan elérhető. A SimpleTax jogosult az ÁSZF-t egyoldalúan módosítani. 

Nem minősül az ÁSZF módosításának az, ha a SimpleTax az ÁSZF-ben esetlegesen előforduló elütéseket, helyesírási hibákat korrigál, vagy olyan pontosításokat eszközöl, amelyek az ÁSZF szerint létrejövő szerződések teljesítésére, annak bármely elemére nincsenek releváns kihatással. Nem minősül az ÁSZF módosításának az sem, ha a SimpleTax saját magára vonatkozó adatot korrigál. Az itt hivatkozottak szerint korrigált ÁSZF közlése, továbbá azon módosított ÁSZF közlése, amely esetben a jogszabályi változás, hatósági aktus, illetve állásfoglalás, vagy egyébként jogszabályból folyó kötelezettség teljesítése tette szükségessé a módosítást. Az Ügyfél mindezt kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja.

A SimpleTax és az Ügyfél jogviszonyában a magyar jogszabályok, így különösen a Ptk. alkalmazandó.

  1. REGISZTRÁCIÓ A HONLAPON ÉS A KÖNYVELÉSI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE

Jelen ÁSZF rendelkezései alapján a Felek egymással elektronikus úton Könyvelési Szerződést kötnek.

A Könyvelési Szerződés megkötése az alábbiak szerint történik:

A Könyvelési Szerződés megkötése érdekében először szükséges a SimpleTax honlapján található Jelentkezési lap kitöltése, amelynek során az alábbi adatok megadása szükséges:

Az Ügyfél fenti adatai tekintetében az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokkal megegyező, illetve az egyes érvényes hatósági igazolványokkal megegyező módon köteles regisztrációja során megadni az adatait.

A Jelentkezési kap kitöltését követően SimpleTax rendszerüzenetet küld e-mailben a regisztráció során megadott e-mail címre, amelyben tájékoztatja Ügyfelet, , hogy a könyvelés átvételéhez milyen további teendők szükségesek (SimpleTax megküldi az elektronikus szerződést, amelynek hitelesítését követően Ügyfél hivatalosan is a SimpleTax ügyfelévé válik). Az üzenet tartalmazza továbbá a kapcsolatfelvétel lehetőségeivel kapcsolatos tájékoztatást.

Ügyfél jogosult a SimpleTax honlapján elérhető csomagajánlatok közül a neki leginkább megfelelőt kiválasztani vagy amennyiben nem talál megfelelő csomagajánlatot, akkor jogosult a Könyvelő Irodától külön ajánlatot kérni e-mailben. Ebben az esetben a csomag kiválasztását vagy az ajánlat megkérését követően SimpleTax Ügyfél e-mail címére megküldi az Ügyfél igényei szerint összeállított Könyvelési Szerződést, amely tartalmazza az Ügyfél által kiválasztott csomagot vagy az általa kért ajánlatban foglaltaknak megfelelő adatokat és az azzal kapcsolatos fizetési feltételeket is. Ügyfél a SimpleTax által a részére megküldött Könyvelési Szerződést elektronikusan vagy papíralapon aláírja és visszaküldi SimpleTax részére. Ügyfél a SimpleTax által nyújtott szolgáltatások igénybevételére az általa kiválasztott csomagajánlatban vagy az általa külön kért ajánlatban foglaltak szerint a Könyvelési Szerződés mindkét Fél által történő aláírását követően jogosult.

SimpleTax rögzíti, hogy az Ügyféllel megkötött Könyvelési Szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül, azonban azt SimpleTax rögzíti és az általa történő aláírást követően Ügyfélnek visszaküldi, aki köteles azt megfelelően megőrizni. Emellett SimpleTax is tárolja a szerződést az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott ideig, amelynek alapján az adott időtartam leteltéig a szerződés hozzáférhető marad. A megkötött szerződés nem elérhető ugyanakkor Ügyfél profiljában. 

Amennyiben Ügyfél a Könyvelési Szerződés megkötését megelőzően és azt követően észleli, hogy a szerződéskötés során téves vagy hibás adatot adott meg, lehetősége van jelezni SimpleTax részére a Honlap üzenetküldő szolgáltatásának segítségével és ennek alapján kerülhet sor az adatbeviteli hiba kijavítására.

SimpleTax rögzíti, hogy a Könyvelési Szerződés magyar nyelven jön létre.

SimpleTax a szolgáltatási tevékenységre vonatkozó magatartási kódexnek nem veti alá magát.

  1. A SIMPLETAX SZOLGÁLTATÁSAI

A SimpleTax könyvviteli és adózási szolgáltatásokat nyújt az Ügyfél részére, ezzel közreműködik az Ügyfelet terhelő egyes nyilvántartási és adókötelezettségek teljesítésében. A szolgáltatás nem terjed ki a közvetlenül az Ügyfél által teljesítendő nyilvántartási és adókötelezettségek ellátására. A felek a szolgáltatás és az adókötelezettségek teljesítése során együttműködésre kötelesek.6

6.1. Könyvviteli szolgáltatások 

A SimpleTax feladatkörébe tartozó könyvviteli szolgáltatások

Az Ügyfél kizárólagos feladatkörébe tartozó számviteli feladatok 

6.2 Adózási szolgáltatások

A SimpleTax feladatkörébe tartozó adózási szolgáltatások

Az Ügyfél kizárólagos feladatkörébe tartozó adókötelezettségek 

6.4 Kapcsolattartásra vonatkozó általános rendelkezések

SimpleTax az Ügyféllel történő kapcsolattartásra elsősorban az elektronikus kapcsolattartást részesíti előnyben. Személyes kapcsolattartásra csak a SimpleTax székhelyén vagy telephelyén van lehetőség, előre egyeztetett időpontban. A SimpleTax jogosult az időpontok egyoldalú megváltoztatására, amelyet legkésőbb 2 órával az időpontot megelőzően köteles az Ügyféllel közölni. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy munkaszüneti napokon és munkaidőn (hétköznap 9 és 17 óra között) kívül a SimpleTax nem működik. Szerződő felek az e-mail, azonnali üzenetküldés útján történő kapcsolattartást is hatályosnak fogadják el egymás között. 

A SimpleTax a természetes személy Ügyféllel ügyfélkapun keresztül is jogosult a kapcsolatot tartani. 

6.5 Állandó meghatalmazotti képviselet az adóhatóság előtt 

A SimpleTax a Könyvelési Szerződés ilyen kikötése esetén az Art. rendelkezései szerint ellátja az Ügyfél állandó meghatalmazotti képviseletét az adóhatóság előtt az alábbi feltételekkel. 

A SimpleTax jogosult az állandó meghatalmazást önállóan bejelenteni az adóhatóság részére, valamennyi ügycsoportra, vagy meghatározott ügycsoportokra az adott meghatalmazásban foglaltaknak megfelelően. A bejelentésről az adóhatóság értesíti az Ügyfelet. Csak meghatározott ügycsoportokra vonatkozó állandó meghatalmazás esetén a be nem jelentett ügycsoportokra vonatkozó kötelezettségek teljesítése az Ügyfél feladata és felelőssége. 

Az állandó meghatalmazás bejelentésével a bejelentett kötelezettségekkel kapcsolatban a meghatalmazás, megbízás időtartama alatt a meghatalmazott, megbízott által elkövetett jogsértés miatt megállapított mulasztási bírság a Könyvelő Irodát terheli. Mentesül a mulasztási bírság alól, ha bizonyítja, hogy a bevallás, adatszolgáltatás tartalma az ő érdekkörén kívül eső okból hibás vagy hiányos, illetve a bevallási késedelem az ő érdekkörén kívül eső okra vezethető vissza. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a SimpleTax jogosult az adóhatóság előtt saját felelőssége kimentésére, bizonyítékok előterjesztésére – és ez azzal a következménnyel járhat, hogy az adóhatóság a mulasztási bírságot az Ügyfél terhére állapítja meg. Az Ügyfélre így kiszabott mulasztási bírság nem hárítható vissza a Könyvelő Irodára.

Az Ügyfél köteles a Könyvelési Szerződésből eredő kötelezettségeit – iratátadás, adat és információ-szolgáltatást – akként teljesíteni, hogy a SimpleTax az állandó meghatalmazotti kötelezettségeit az adóhatóság felé határidőben teljesíteni tudja. Ha irat- és információszolgáltatás a határidőben nem volt teljes körű – a határidőben a SimpleTax jogosult volt a rendelkezésre álló iratok, információk alapján eljárni. Az Ügyfél a saját mulasztására visszavezethető jogkövetkezményekért felel és ezek tekintetében SimpleTax kizárja felelősségét.

A SimpleTax jogosult az állandó meghatalmazásra vonatkozó megbízást az Ügyfél felé azonnali hatállyal írásban felmondani, egyidejűleg a megszűnését az adóhatóság felé önállóan bejelenteni, amennyiben az Ügyfél a Könyvelő Irodával fennálló bármely kötelezettségének – különösen, de nem kizárólagosan bizonylatok átadása, együttműködési kötelezettség, könyvelési díj fizetése – nem tesz eleget. Az állandó meghatalmazás megszűnésének adóhatósági bejelentésével az Ügyfélnek az állandó meghatalmazással érintett adókötelezettségeit magának kell teljesítenie, mulasztás esetén az adóhatóság a mulasztási bírságot az Ügyféllel szemben szabja ki. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az állandó meghatalmazás megszűnésének adóhatósági bejelentésével a bejelentett ügycsoportokban a SimpleTax szolgáltatási feladata és felelőssége az Ügyfél irányában is megszűnik. Az állandó meghatalmazás megszűnése és adóhatósági bejelentése nem érinti a felek közötti könyvelési szerződés fennállását. Amennyiben az Ügyfél a szerződéses kötelezettségeit teljesíti az állandó meghatalmazotti feladatok ellátására új megbízást adhat, amely a SimpleTax elfogadásával válik hatályossá. 

A Felek közötti könyvelési szerződés megszűnése egyben az állandó meghatalmazás megszűnését is jelenti. A SimpleTax a Könyvelési Szerződés megszűnésével jogosult az adóhatóság felé az állandó meghatalmazása megszűnésének önálló bejelentésére. 

Nem minősül szerződésszegésnek, így a kártérítési felelősségét sem alapozza meg, ha a SimpleTax – a Könyvelési Szerződésben vagy az ÁSZF-ben kikötött jogával élve – az adóhatósági előtti állandó meghatalmazás visszavonja és megszűnését az adóhatóságnak bejelenti.

6.6 Eseti képviselet 

A SimpleTax közreműködik az Ügyfél adóellenőrzésében, eseti megbízás alapján alvállalkozó bevonásával ellátja képviseletét az adóhatóság előtt a hatósági eljárásban.

Nem képezi a jelen ÁSZF alapján megkötött Könyvelési Szerződés és szolgáltatás tárgyát az Ügyfél anyagi-, pénzügyi-, gazdálkodási tevékenysége, harmadik személyekkel szemben vállalt kötelezettségei, illetve ezekkel tartott kapcsolata és annak formája, érvényesítése, a munkáltatói jogok és kötelezettségek betartása, a vállalkozói díjak és árak képzése, alkalmazása, a kimenő számlák elkészítése, a számlázási, a nyugtaadási szabályok érvényesítése, a követelések behajtása. Ennek megfelelően a SimpleTax nem rendelkezik az Ügyfél anyagi- és pénzügyi eszközei felett. Nem képezi jelen ÁSZF és a Könyvelési Szerződés tárgyát az Ügyfél vállalkozási/tevékenységi körén kívül álló, de azzal összefüggésben lévő, az Ügyféllel vagy azok más cégeivel kapcsolatos egyéb adókötelezettséggel, adatszolgáltatással járó feladatok elvégzése. Nem képezi az ÁSZF és a Könyvelési Szerződés és a szolgáltatás tárgyát az Ügyfél pénzügyi, banki átutalási bizonylatainak postázása, egyéb más előírt analitikus nyilvántartás vezetése, így különösen, de nem kizárólagosan értékpapír-nyilvántartás, elszámolási előlegek nyilvántartása, szigorú számadású bizonylatok nyilvántartása, (pl. nyugtatömbökről, számlákról), jövedéki nyilvántartás, gépkocsik útvonal-nyilvántartásának vezetése, árnyilvántartás készítése, tárgyieszköz-leltár készítése, stb.

Nem tartoznak a SimpleTax feladat- és felelősségi körébe az ügyvédi szolgáltatások: jogi tanácsadás, okiratok készítése, cégalapítás, bírósági képviselet stb.

6.7 A szolgáltatások teljesítési helye 

A SimpleTax a szolgáltatásait a székhelyén, telephelyén teljesíti, az Ügyfél székhelyén, telephelyén rendszeres, folyamatos megjelenésre, szolgáltatásra nem köteles.

  1. A SZÁMVITELI BIZONYLATOK FELDOLGOZÁSRA ÁTADÁSA, HATÁRIDŐK

A SimpleTax kizárólag az Ügyfél által átadott számviteli bizonylatokat dolgozza fel. Az iratok átadása elsősorban elektronikusan, a SimpleTax által biztosított felületen (simpletax.hu) lehetséges. Az Ügyfél a gazdasági tevékenysége során keletkezett valamennyi számviteli bizonylat határidőben történő hiánytalan átadására köteles. Az Ügyfél szavatolja, hogy a Könyvelési Szerződés teljesítése során az általa szolgáltatandó számviteli bizonylatok, adatok, információk tartalma a valóságnak megfelelnek. Ha az Ügyfél egy gazdasági ügylethez tartozó összes számviteli bizonylatot, kapcsolódó szerződéseket, egyéb iratot nem adja át, a SimpleTax jogosult a rendelkezésére álló számviteli bizonylatok és adatok alapján eljárni és kizárja a felelősségét minden olyan igény tekintetében, ami abból ered, hogy Ügyfél nem teljesített vagy nem megfelelően teljesítette iratátadási kötelezettségét.

Számviteli bizonylatnak minősül minden olyan az Ügyfél, mint gazdálkodó által kiállított, készített, illetve a gazdálkodóval üzleti vagy egyéb kapcsolatban álló természetes személy vagy más gazdálkodó által kiállított, készített okmány (számla, szerződés, megállapodás, kimutatás, hitelintézeti bizonylat, bankkivonat, jogszabályi rendelkezés, egyéb ilyennek minősíthető irat) – függetlenül annak nyomdai vagy egyéb előállítási módjától -, amely a gazdasági esemény számviteli elszámolását (nyilvántartását) támasztja alá (Sztv. 166.§ (1) bekezdés).

A számviteli bizonylatok előkészítése az iratok összerendezését és minden szükséges információt biztosító ide vonatkozó okmányokkal, szerződésekkel való felszereltségét jelenti. A nem kellően bizonylatolt gazdasági események, hiányzó iratok, okmányok és szerződések miatti hiányos, vagy téves könyvelésből adódó következményeket Ügyfél vállalja magára. A könyvelési bizonylatok egyértelmű azonosításában a Felek kötelesek együttműködni. A nem magyar, angol, vagy német nyelven készült bizonylatok esetében az Ügyfél köteles annak tartalmi fordítását magyar nyelven feltüntetni és azt aláírásával igazolni. A SimpleTax előtt ismeretlen megállapodások, levelezések miatti helytelen értelmezésből és hiányos könyvelésből adódó következmények az Ügyfelet terhelik.

Az átadásra kerülő számviteli bizonylatok (könyvelési anyag) csoportosítása a következő

Késedelem esetén a Könyvelési Szerződésben meghatározott havi könyvelési díjra jelen ÁSZF rendelkezési alapján a Könyvelési Szerződésben meghatározott havi díj 50%-ával megegyező mértékű felár kerül felszámításra.

A számviteli bizonylatok átadásának határideje:

SimpleTax a fenti számviteli bizonylatok hiánytalan megküldését követő 7 (hét) munkanapon belül, de legkésőbb a tárgyhónapot követő 12. napjáig készíti el – könyvelési bizonylatok esetén – a járulékbevallást (58-as bevallás), illetve a tárgynegyedévet követő hónap 10. napjáig készíti el a fizetendő személyi jövedelemadó előlegének kalkulációját.

Az éves személyi jövedelemadó bevallásának elkészítéséhez az Ügyfél köteles minden olyan bevételéről információt és számviteli bizonylatokat szolgáltatni, amely biztosítja a bevallás teljeskörű és pontos elkészítését. Ilyen információk, bizonylatok többek között:

A fent említett adatszolgáltatás határideje a tárgyévet követő harmadik hónap utolsó napja.

A 3 (három) napot meghaladó késedelmes, illetve hiányos átadás, vagy e szerződési pontban foglalt előírásaitól eltérő előkészítés és iratkezelés következményeiért, többletköltségekért az Ügyfelet terheli a felelősség.

Az Ügyfél a SimpleTax feladatkörébe tartozó szolgáltatások elvégzéséhez a számviteli bizonylatokon túl a feldolgozáshoz szükséges adatokat, információkat, tájékoztatásokat is biztosítja.

A SimpleTax kizárólag az Ügyfél által rendelkezésre bocsátott okmányok, iratok, felhasználásával végzi, mindenkor figyelemmel a rendelkezések pontos betartására. A munka elvégzése során az Ügyfél adhat utasításokat is, de ha azok szakszerűtlenek lennének a SimpleTax erre a tényre Ügyfelet figyelmeztetni köteles. Amennyiben a figyelmeztetés ellenére az Ügyfél ragaszkodik utasításához, vagy e szerződéstől eltérő eljárás alkalmazásához, úgy azt az elszámolás alapjául szolgáló bizonylaton köteles elrendelni. Amennyiben ragaszkodik kérése végrehajtásához, úgy a SimpleTax vagy felmondhatja e szerződést, vagy pedig eljárása az Ügyfél felelősségére és kárára történik. 

A SimpleTax a részére feldolgozásra átadott számlák, okmányok, bizonylatok, egyéb adatok helyességét csak és kizárólag számszaki és formai szempontból ellenőrizheti, tartalmi ellenőrzési joggal nem rendelkezik. A számviteli bizonylatok feldolgozásra való átadása előtt az Ügyfél köteles a bizonylatok alaki és tartalmi felülvizsgálatát elvégezni. Az átadás a SimpleTax felé igazolja, hogy az Ügyfél e kötelezettségének eleget tett, és az átadott számviteli bizonylatok feldolgozhatók. A számviteli bizonylatok tartalmi megfelelősségéért, hitelességéért az Ügyfél felel.

Nem minősül szerződésszegésnek, így a kártérítési felelősségét sem alapozza meg, ha a SimpleTax az esedékes átadási határidőben a számviteli bizonylatok feldolgozásra való átvételét az Ügyféltől – a Könyvelési Szerződésben, illetve az ÁSZF-ben kikötött jogával élve – megtagadja. Ez esetben a számviteli bizonylatok feldolgozásáról az Ügyfél maga köteles gondoskodni.

Elektronikus úton történő átadás esetén az átadás időpontja az a nap, amikor az elektronikus küldemény a SimpleTax számítógépes rendszerébe megérkezik. Az Ügyfél felelősségi körébe tartozik az adattovábbítás biztonságának biztosítása. A SimpleTax nem felel azért, ha az elektronikusan továbbított adatok egyáltalán nem, hibásan, vagy sérülten érkeznek meg. Nem felel a SimpleTax azért, ha az internetes hálózat működése során a továbbított adatok jogosulatlan harmadik személyek javára esetlegesen ismertté válhatnak. A SimpleTax a saját rendszerén belül (simpletax.hu) megküldött iratokért felel. A SimpleTax nem felel a szolgáltatók rendszerében bekövetkezett üzemzavarokért.

  1. AZ ÜGYFÉL JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI

Az Ügyfél kötelezettsége, hogy vállalkozását terhelő adókötelezettség esedékességi határideje előtt (ez az NAV által kezelt társadalombiztosítási kötelezettségek vonatkozásában a tárgyhónapot követő hónap 12. napja, személyi jövedelemadó előlegek esetében a tárgynegyedévet követő hónap 12. napja, helyi iparűzési adó előlegek esetében az önkormányzati adóhatóság által előírt határidő.) személyesen intézkedjen a kötelezettségek pénzügyi rendezéséről.

Az Ügyfél kötelezettsége, hogy a vállalkozását érintő adatokban bekövetkező változásokról azonnal és írásban vagy elektronikus úton, a változás bekövetkeztétől számított legfeljebb 5 (öt) napon belül értesítse SimpleTax-et, hogy az a szükséges intézkedéseket időben megtehesse. Ilyen adatok például (nem teljes körűen): új bankszámla nyitása, régi bankszámla megszüntetése, társadalombiztosítási jogviszony változása, új tevékenység bevezetése, telephely megnyitása, bezárása, stb. változások. Az Ügyfél vállalkozását érintő adatokban bekövetkező változásokról a SimpleTax az értesítéstől számított 2 (kettő) napon belül bejelentést tesz az adóhatóságnak.

Az Ügyfél kötelezettsége továbbá, hogy az alkalmazott számlázó platformoknál (Billingo vagy Számlázz.hu) rendelkezzen előfizetői fiókkal, és előfizetői csomagja legalább az alábbi legyen:

A SimpleTax az Ügyfél írásbeli vagy elektronikus úton megküldött kérése alapján, részére a könyvelt adatok bármelyikéről, azok csoportjáról, értékadatairól információt ad.

A SimpleTax által vezetett könyvelés ellenőrzésére, felülvizsgálatára az Ügyfél jogosult és köteles is egyben. A feltárt hibák rendezésére a SimpleTax soron kívül kötelezhető. SimpleTax a részére jelzett hibák kijavítását haladéktalanul, de legkésőbb a hibák bejelentésétől számított 5 (öt) napon belül megkezdi és a kijavításról írásban vagy elektronikus értesíti Ügyfél Könyvelési Szerződésben meghatározott kapcsolattartóját.

  1. KAPCSOLATTARTÓK

Az Ügyfél a Könyvelési Szerződésben köteles megnevezni azon személyeket, akik a szerződés teljesítésében a képviseletében közreműködnek. A közreműködőkre a SimpleTax köteles elvégezni a törvényben azonosítási feladatokat. Utasítási joga csak az Ügyfélnek vagy meghatalmazott kapcsolattartójának van. A kapcsolattartók nyilatkozatait a SimpleTax az Ügyfél által tett nyilatkozatnak tekinti mindaddig, amíg a kapcsolattartói megbízás visszavonását az Ügyfél a Könyvelő Irodának be nem jelenti.

A SimpleTax részéről az Ügyféllel való kapcsolattartásra a SimpleTax munkatársai jogosultak. Érdemi döntésekre meghozatalára csak kijelölt munkatárs, illetve a SimpleTax vezetője jogosult, adótanácsadásra csak a SimpleTaxszel szerződésben álló alvállalkozó jogosult. A kapcsolattartóval bármilyen formában: szóban, levélben, e-mailben – közölt értesítések, tájékoztatások az Ügyféllel közölt értesítésnek, tájékoztatásnak minősülnek. A SimpleTax korlátozás nélkül jogosult az Ügyfélre vonatkozó minden tájékoztatást, közlést bármely kapcsolattartónak megtenni.

Amennyiben az Ügyfél kapcsolattartója meghatalmazással nem rendelkezik, a SimpleTax előtt az Ügyfélügyeiben nem járhat el, részére tájékoztatást, iratbetekintést a SimpleTax csak az Ügyfél külön írásos meghatalmazása alapján adhat. Ugyanez irányadó minden más harmadik személy vonatkozásában – a törvényes jogkörben eljáró hatósági személyek kivételével.

  1. AZ ÜGYFÉL DÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGE

Az Ügyfél a SimpleTax szolgáltatásai ellenében a jelen ÁSZF-ben és a Könyvelési Szerződésben egyedileg meghatározott összegű díjfizetésre köteles figyelemmel az alábbi feltételekre.

A SimpleTax mindenkori díjszabásának meghatározására önállóan jogosult.

A Könyvelési Szerződésben a Felek havi vagy éves átalánydíjban is megállapodhatnak.

A SimpleTax az általa teljesített tanácsadásról a ráfordított munkaórák feltüntetésével jogosult teljesítési igazolást kiállítani, amely a díjelszámolás alapja. Szóbeli tanácsadás során minden megkezdett óra 1 órának számít. A tanácsadási díj fizetési határideje a számla kézhezvételétől számított 8 nap.

A SimpleTax a szolgáltatási díját jogosult egyoldalúan módosítani, figyelemmel az Ügyfél könyvelési anyagának mennyiségére, tételszámára, tevékenységének nagyságára, bevételi adataira, a telephelyek számának változására, új tevékenység indítására, TB-kifizetőhely létrehozására, megszüntetésére. Az egyoldalú díjnövelésről a SimpleTax az Ügyfelet írásban vagy elektronikus úton értesíteni köteles. Ha az Ügyfél az értesítéstől számított 14 napon belül írásban vagy e-mailben észrevételt nem tesz, kifogást nem emel, a változást részéről elfogadottnak kell tekinteni. Amennyiben az Ügyfél az egyoldalú szerződésmódosítás következtében nem kívánja a SimpleTax szolgáltatásait igénybe venni, jogosult 30 napos határidővel a Könyvelő Irodával kötött Könyvelési Szerződést jelen ÁSZF-ben és a Könyvelési Szerződésben meghatározott feltételek szerint felmondani azzal, hogy a szerződés felmondás hónapját követő hónap utolsó napjáig érvényben marad.

Éves díjfizetés esetén a szerződés utolsó napjától számított, szolgáltatásnyújtással nem fedezett időszakra az Ügyfél jogosult a nem fedezett időszakra vonatkozóan a korábban megfizetett éves díj időarányos visszatérítésére azzal, hogy a visszatérítés banki tranzakciójához kapcsolódó díjakat az Ügyfél köteles viselni.

Felek tekintettel a fenti szolgáltatások folyamatos jellegére úgy állapodnak meg, hogy azok teljesítési időpontjául a tárgyhónapot követő hónapban kiállított számla fizetési határnapját fogadják el. A SimpleTax jogosult valamennyi szolgáltatását 8 napos fizetési határidővel számlázni. Késedelmes fizetés esetén az Ügyfél a késedelembe esés időpontjától kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal – idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamattal, ennek hiányában a pénzpiaci kamattal – megegyező mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.

A SimpleTax a számlájának 30 napon túli késedelmes kiegyenlítése esetén jogosult az Ügyfél aktuálisan esedékes leadandó számviteli bizonylatainak feldolgozásra való átvételét megtagadni. A bizonylatok átvételének megtagadásával egyidejűleg a SimpleTax jogosult az adóhatóság felé fennálló állandó meghatalmazása azonnali hatályú felmondására is, és ez alapján egyidejűleg az állandó meghatalmazás megszűnésének egyoldalú bejelentésére az adóhatóság részére. A számviteli bizonylatok átvételének megtagadása esetén azok feldolgozásáról, és a folyamatos könyvviteli és adókötelezettségei teljesítéséről az Ügyfél maga köteles gondoskodni. Ha a hátralékos díjtartozást és késedelmi kamatát az Ügyfél nem egyenlíti ki a számla szerinti fizetési határidő követő 45. napot követően, a SimpleTax jogosult a könyvelési szerződés azonnali hatályú megszüntetésére.

A SimpleTax az Ügyfél 45 napot meghaladó díjhátraléka esetén jogosult megkövetelni az Ügyféltől, hogy a hátralékos és a jövőben lejáró díjfizetésre nyújtson biztosítékot.

Az Ügyfél köteles a biztosíték nyújtásáról a SimpleTax felhívása esetén azonnal gondoskodni. A biztosíték nyújtásáig a SimpleTax jogosult az esedékes számviteli bizonylatok feldolgozásra való átvételét megtagadni, és az adóhatósági állandó meghatalmazását felmondani és ezt az adóhatóságnak azonnali hatállyal bejelenteni. A SimpleTax jogosult eldönteni – az Ügyfél lehetőségeit is figyelembe véve -, hogy milyen biztosítékot követel, s ezt milyen értékben fogadja el fedezetként. A SimpleTax követelésének biztosítására különösen az alábbi jogi biztosítékokat alkalmazhatja:

Óvadék

Ha a SimpleTax követelésének fedezetéül az Ügyfél vagy a javára kötelezettséget vállaló harmadik személy tulajdonában álló, és a Könyvelő Irodának átadott pénz vagy értékpapír (óvadék) szolgál, az óvadék az Ügyfél Könyvelő Irodával szemben fennálló tartozásai, valamint e fizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén járó késedelmi kamat és az esetleges végrehajtás vagy más a jogérvényesítéssel kapcsolatos költségek megfizetését biztosítja és az Ügyfél, illetve az óvadékot nyújtó harmadik személy hozzájárul ahhoz, hogy a SimpleTax az Ügyféllel szembeni követeléseit az óvadékból közvetlenül kielégítheti. Az óvadékba – ellenkező kikötés hiányában – beleszámít az óvadék haszna is. Az óvadék akkor szűnik meg, ha az Ügyfél a Könyvelő Irodával szemben bármilyen jogcímen fennálló tartozását és annak járulékait teljes egészében megfizette. A SimpleTax az óvadék megszűnésekor köteles azt az Ügyfélnek visszaadni.

Készfizető kezesség

A SimpleTax az Ügyfél tartozásai megfizetésének személyi biztosítékaként egy vagy több kezes állítását igényelheti. A kezes olyan nagykorú, cselekvőképes magánszemély, illetve olyan jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, gazdálkodó szervezet lehet, aki/amely az Ügyfél tartozásának (beleértve a járulékokat is) ismeretében, írásban vállalja, hogy az Ügyfél helyett esedékességkor képes és kész a tartozást (beleértve a járulékokat is) az Ügyfél helyett megfizetni, tekintet nélkül arra, hogy a SimpleTax az Ügyféltől a tartozást megkísérelte-e behajtani (készfizető kezesség). Amennyiben az Ügyfél esedékességkor nem teljesíti a Könyvelő Irodával szemben fennálló fizetési kötelezettségét a SimpleTax az Ügyfél értesítése nélkül jogosult a követelést a kezessel szemben érvényesíteni.

Vételi jog

A SimpleTax igényelheti, hogy az Ügyfél vagy biztosítékot nyújtó fél a vagyontárgyra eladóként kössön vele vagy az általa kijelölt személlyel vételi jogot alapító szerződést, amelynek alapján a SimpleTax jogosulttá válik arra, hogy a vagyontárgyat egyoldalú jognyilatkozattal a szerződésben meghatározott vételárért megszerezze. A SimpleTax vételi joga gyakorlására harmadik személyt is kijelölhet. A SimpleTax vagy a vételi jog gyakorlására kijelölt harmadik személy a vételi jogot egyoldalú, az eladóhoz ajánlott levélként elküldött nyilatkozatával gyakorolhatja, a vételár megfizetése a vételi jogot alapító szerződésben foglaltak szerint és határidőben a Könyvelő Irodának, illetve a vételi jog gyakorlására kijelölt harmadik személynek az eladóval szembeni követelésébe való beszámítása mellett történik. A vagyontárgy tulajdonjoga a SimpleTax vagy a vételi jog gyakorlására kijelölt harmadik személy egyoldalú nyilatkozatának közlése napján, ingatlan esetében a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével száll át a Könyvelő Irodára, vagy a vételi jog gyakorlására kijelölt harmadik személyre.

  1. ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT, SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME

A SimpleTax a részére átadott vagy más módon a SimpleTax tudomására hozott, vagy bármely egyéb módon a SimpleTax tudomására jutott személyes adatokat az irányadó hatályos jogszabályokban foglalt rendelkezéseknek megfelelően, azokkal összhangban, bizalmasan kezeli, továbbá gondoskodik azok biztonságáról és megteszi mindazokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyeket az irányadó jogszabályok számára előírnak.

Ügyfél vállalja és biztosítja, hogy végrehajtja a – a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével – megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket az adatbiztonság garantálása érdekében, illetve az irányadó jogszabályoknak – elsősorban a GDPR és Infotv. rendelkezéseinek – megfelelően kialakítja adatvédelmi szervezet- és eljárásrendszerét, ideértve többek között az adatvédelmi szabályzat és adatkezelési tájékoztatók elkészítését.

SimpleTax kizárja a felelősségét minden egyéb, az Ügyfél által végzett adatkezelés, adatfeldolgozás, adattovábbítás és egyéb adatkezelési művelet tekintetében.

SimpleTax rögzíti az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelet (a továbbiakban: „GDPR”) rendelkezéseire tekintettel, hogy a SimpleTax az Ügyfél adatfeldolgozójának minősül a Könyvelési Szerződés kereteiben ellátott feladatok tekintetében

  1. SimpleTax, mint adatfeldolgozó általános jogai és kötelezettségei

SimpleTax biztosítja, hogy az adatfeldolgozói tevékenysége során megfelel a GDPR-ban foglalt követelményeknek, valamint vállalja az adatfeldolgozás során az alábbi kötelezettségek teljesítését:

A SimpleTax, mint adatfeldolgozó jogosult további adatfeldolgozót (al-adatfeldolgozó) igénybe venni. A SimpleTax az általa igénybe vett további adatfeldolgozó tevékenységéért és magatartásáért, úgy felel, mintha maga járt volna el. További adatfeldolgozó (al-adatfeldolgozó) igénybevétele esetén a SimpleTax köteles gondoskodni arról, hogy az igénybe vett közreműködő megfelelő titoktartási kötelezettséget vállaljon, illetve köteles vele al-adatfeldolgozói szerződést kötni.

A Könyvelési Szerződés megszűnésekor a Könyvelő Irodának és az általa igénybe vett közreműködőknek kötelessége haladéktalanul, de legkésőbb a Könyvelési Szerződés megszűnésének napján elszámolni a részükre rendelkezésre bocsátott adatokkal, dokumentumokkal. Kötelesek azokat az Ügyféllel történt előzetes írásbeli megállapodás alapján visszaadni az Ügyfélnek vagy az Ügyfél által kijelölt személynek, szervezetnek, illetve az Ügyfél előzetes írásbeli kérése szerint köteles gondoskodni azok, valamint másolataik törléséről, kivéve, ha közösségi vagy tagállami jog a személyes adatok tárolását írja elő számukra.

A SimpleTax adatvédelmi incidens esetén haladéktalanul intézkedik az incidens elhárítása és a kár megelőzése, elhárítása, csökkentése érdekében, illetve az esetleges incidens észlelését követően haladéktalanul tájékoztatja az Ügyfelet, ezen felül együttműködik vele az incidens kivizsgálása érdekében, valamint, ha az incidens nem esetileg következett be, hanem folyamatosan fennáll, szolgáltatásait felfüggeszti a további incidensek elkerülése érdekében.

A SimpleTax adatfeldolgozási tevékenységéért, amennyiben a tevékenységének ellátása során jelen szerződés előírásainak betartásával jár el, az Ügyfél úgy felel mintha maga járt volna el. Amennyiben a SimpleTax a tevékenységével kárt okoz az érintettnek vagy harmadik személynek, úgy az érintett vagy harmadik személy felé helytállási kötelesség az Ügyfelet terheli. A SimpleTax kizárja felelősségét minden ilyen felmerülő igény tekintetében.

A SimpleTax és az Ügyfél a szerződés megsértéséből eredő, egymásnak okozott valamennyi vagyoni és nem vagyoni kárt a másik fél részére teljes mértékben kötelesek megtéríteni a Könyvelési Szerződésben meghatározottak szerint.

  1. Ügyfél adatvédelemmel kapcsolatos általános jogai és kötelezettségei

Az Ügyfél köteles minden olyan adatkezelésével kapcsolatos szabályozó dokumentumán (így különösen, de nem kizárólagosan a GDPR 13. cikk szerinti tájékoztatón) a Könyvelő Irodát adatfeldolgozójaként feltüntetni, amely adatkezelések esetén adatfeldolgozójává válik a SimpleTax.

Amennyiben az Ügyfél ezt nem teszi meg, úgy az érintetti jogok megsértésével okozott károkért a Könyvelő Irodát felelősség nem terheli. Ügyfél köteles a GDPR 30. cikk (1) szerint az érintett adatkezelési tevékenységről nyilvántartást vezetni.

Ügyfél jelen ÁSZF elfogadásával kijelenti, hogy minden, általa kezelt személyes adatra nézve jogszerűen veheti igénybe a SimpleTax adatfeldolgozási tevékenységét. Amennyiben ezt a szabályt az Ügyfél megsérti és ezzel megsérti az adatvédelmi jogi előírásokat vagy bármely más féllel kötött jogviszonyát, az ebből eredő teljes felelősség az Ügyfelet terheli és a SimpleTax mentesül a felelősség alól.

  1. Érintetti jogok biztosítása

Ügyfél, mint adatkezelő az általa kezelt személyes adatok tekintetében köteles biztosítani a GDPR III. fejezetébe foglalt érintetti jogokat. Ezen érintetti jogok biztosítása az Ügyfél kötelezettsége, az érintetti jogok gyakorlására irányuló kérését az érintett az Ügyfélnek nyújthatja be.

Amennyiben az érintett olyan jogával kíván élni, amely jog biztosításához szükséges a SimpleTax, mint adatfeldolgozó, úgy az Ügyfél megvizsgálja, hogy az érintetti jogérvényesítési igény vonatkozik-e olyan személyes adatra, amelynek az adatfeldolgozását a SimpleTax végzi, illetve a SimpleTax bevonása nélkül képes-e az érintetti jogot biztosítani.

Amennyiben az Ügyfél csak és kizárólag a SimpleTax bevonásával tudja az érintetti jogot biztosítani, úgy írásban megkeresést intéz a SimpleTax-hez a konkrét érintetti jog megjelölésével és annak leírásával, hogy a SimpleTax milyen intézkedést köteles megtenni az érintetti jog biztosítása érdekében. SimpleTax a megkeresés kézhezvételét követően legfeljebb 5 munkanapon belül igazolható módon megteszi az Ügyfél által megjelölt intézkedést, kivéve, ha annak megvalósítása sértené a GDPR vagy a magyar adatvédelmi jogszabályok rendelkezéseit, ebben az esetben írásban felhívja erre az Ügyfél figyelmét.

SimpleTax adatkezelésére az Adatkezelési Tájékoztatója irányadó, amelyet Ügyfél a Könyvelési Szerződés és jelen ÁSZF rendelkezéstől függetlenül alapján külön megismert és elfogadott.

  1. PÉNZMOSÁS ELLENI KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE

A Könyvelő Irodát a könyvviteli szolgáltatása teljesítése körében a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényben előírt kötelezettségek terhelik.

A SimpleTax az Ügyfél, a nevében eljáró személy, a meghatalmazottja, illetve a rendelkezésre jogosult személy ügyfél átvilágítását (személyazonosságának igazoló ellenőrzését és azonosítását) a törvényben írtak szerint köteles elvégezni. Az Ügyfél képviselője a szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy a saját nevében jár el.

  1. ÜZLETI TITOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

A SimpleTax és az Ügyfél, mint szerződő felek kölcsönösen üzleti titoknak tekintik a saját gazdasági tevékenységükhöz kapcsolódó – nem nyilvános – minden olyan tényt, információt, megoldást vagy adatot, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult fél jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.

A SimpleTax az Ügyfélről rendelkezésére álló minden olyan – nem nyilvános – adatot, tényt, információt, amely az Ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, üzleti kapcsolataira, számláinak egyenlegére, forgalmára, ügyfelei, vevői, szállítói személyére, ezek címadataira, továbbá a Könyvelő Irodával kötött szerződésére vonatkozik üzleti titokként kezel. Természetes személyek ezen adatai vonatkozásában a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok is alkalmazandók. A titoktartási kötelezettség – időbeli korlátozás nélkül – a SimpleTax minden vezetőjére és alkalmazottjára, valamint mindazokra vonatkozik, akik az Ügyféllel kapcsolatos információkhoz a SimpleTax teljesítése során jutottak hozzá (alvállalkozó).

Az Ügyfél a Könyvelő Irodáról rendelkezésére álló minden – nem nyilvános – adatot, tényt, információt üzleti titokként köteles kezelni. Különösen vonatkozik ez a SimpleTax által alkalmazott eljárásrendre, szolgáltatási szabályokra, szabályzatokra, saját nyomtatványokra, és a Könyvelő Irodával megkötött szerződésre. A titoktartási kötelezettség – időbeli korlátozás nélkül – az Ügyfél minden vezetőjére és kapcsolattartójára, valamint mindazokra vonatkozik, akik a Könyvelő Irodával kapcsolatos információkhoz a teljesítése során jutottak hozzá (alvállalkozó).

Az üzleti titok megtartására kötelezett szerződő fél az üzleti titkot csak akkor adhatja ki harmadik személynek, ha a) az üzleti titok jogosultja, vagy kapcsolattartója teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan kéri, vagy erre felhatalmazást ad, vagy b) az üzleti titok jogosultjával szemben fennálló követelése eladásához, értékesítéséhez vagy lejárt követelése érvényesítéséhez ez szükséges, vagy c) külön jogszabály alapján előírja.

  1. A SIMPLETAX FELELŐSSÉGE

A SimpleTax a szerződésben szolgáltatásai teljesítése során mindenkor a hatályos jogszabályok előírásai és a szakmai szabályok, szokások szerint, az Ügyfél érdekeinek – az adott körülmények között lehetséges – figyelembevételével, a tőle elvárható gondossággal jár el. A SimpleTax az általa feldolgozott alapbizonylatokból készített nyilvántartások, adóalap- és adószámítások, kimutatások, bevallások számszaki helyességéért felelősséget vállal. Az e kötelezettségek megsértéséből eredő, az Ügyfélnek okozott károkért polgári jogi felelősséggel tartozik.

A SimpleTax érvényes szakmai felelősség-biztosítással rendelkezik, amelyet köteles az Ügyféllel kötött Könyvelési Szerződés fennállásáig megfelelően hatályában fenntartani.

SimpleTax a felelősség-biztosításának mértékéig felelősséggel tartozik mindazon, az Ügyfélnek jelen ÁSZF és egyedi Könyvelési Szerződés szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegése következtében esetlegesen okozott kárért, egy év jogvesztő határidőig, amelyet SimpleTax által tanúsított magatartás vagy tevékenység okozott, amennyiben az Ügyfél hitelt érdemlő módon igazolta a bekövetkezett kár mértékét, és az okozati összefüggést a bekövetkezett kár és a tanúsított magatartás vagy tevékenység között.

A SimpleTax érvényes felelősség-biztosítással rendelkezik, amelyet köteles az Ügyféllel kötött Könyvelési Szerződés fennállásáig megfelelően hatályában fenntartani.

Ha a SimpleTax alkalmazottja a munkaviszonyával összefüggésben az Ügyfélnek kárt okoz, munkáltatóként a SimpleTax felelős.

Amennyiben a SimpleTax a szolgáltatása teljesítése érdekében harmadik személy közreműködését veszi igénybe, az ő magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. Nem felel a SimpleTax, ha a közreműködő harmadik személyt az Ügyfél jelölte ki.

Adójogviszonyokban az Ügyfél kára alatt jellemzően az adóbírságot, mulasztási bírságot kell érteni. Nem minősül kárnak az Ügyfél terhére megállapított, megfizetett adóhiány.

A SimpleTax kártérítési felelőssége – vétkesség hiányában – nem áll fenn az olyan adózási kérdésekben, ahol a jogszabály szövege és az adóhatóság jogalkalmazási gyakorlata nem egyértelmű, jogbizonytalanság áll fenn, illetőleg e témakörökben gyakori, vagy csak kizárólag NAV állásfoglalások születnek.

A SimpleTax kártérítési felelőssége nem áll fenn azon könyvviteli, adó- és más jogszabályi kötelezettségek megsértése esetén, amelyekre a szerződéses szolgáltatási kötelezettsége nem terjed ki.

A SimpleTax kártérítési felelőssége nem áll fenn az Ügyfél által szolgáltatott, tartalmilag nem hiteles számviteli bizonylatok feldolgozásából eredő károkért. A SimpleTax nem felel a számviteli bizonylatként szolgáló okmányok eredetiségéért, érvényességéért, és fordításáért, valamint az okmányokban említett áruk típusáért, mennyiségéért, és minőségéért. A SimpleTax nem felel az olyan károkért, amelyek olyan ok miatt következnek be, amelynek az elhárítására vagy befolyásolására a Könyvelő Irodának nincs lehetősége.

A SimpleTax nem felelős azokért a károkért, amelyek abból keletkeznek, hogy az Ügyfél az adózási, számviteli szakkifejezéseket nem a mindenkori szakmai szokásoknak és szokványoknak megfelelően értelmezte, értette. A SimpleTax az Ügyfél kérésére a szakkifejezések értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást megadja.

Az Ügyfél a kárigénye érvényesítésekor köteles a SimpleTax rendelkezésére bocsátani a kártérítési felelősség fennállását igazoló okiratokat. A SimpleTax ilyen kérése esetén az Ügyfél kárenyhítésként köteles igénybe venni az adóbírságot, mulasztási bírságot, jogkövetkezményt megállapító hatósági határozat elleni fellebbezési lehetőséget.

A Könyvelési Szerződésből eredő kártérítési követelés a kár bekövetkeztétől számított 1 éven belül elévül.

SimpleTax nem tartozik felelősséggel a szerződésen kívül okozott károkért, ideértve különösen a jogosult vagyonában keletkezett egyéb kár és az elmaradt vagyoni előny, mint következménykár megtérítését.

  1. PANASZKEZELÉS

A SimpleTax panaszkezelési lehetőséget biztosít Ügyfél részére azzal, hogy Ügyfél nem minősül a Ptk. 8:1. § (1) bekezdésének 3. pontjában meghatározott fogyasztónak.

Amennyiben az Fgytv. rendelkezései alapján fogyasztónak minősülő vállalkozásnak minősül Ügyfél és bármilyen panasza vagy kifogása merül fel a SimpleTax által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban, úgy a Ügyfél a fogyasztói jogvita bíróságon kívüli rendezése céljából eljárást kezdeményezhet a székhelye szerint illetékes békéltető testületnél, illetve a SimpleTax szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testülethez is fordulhat, valamint jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelés bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Ptk., valamint a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint. Ügyfél ekkor jogosult a székhelye alapján másik békéltető testülethez fordulni a fogyasztói jogvita rendezése érdekében.

SimpleTax egyéb esetekben a panaszkezelést székhelyén vagy telephelyén munkanapokon munkaidőben (9:00-17:00) biztosítja azzal, hogy személyes panaszkezelésre kizárólag előzetesen egyeztetett időpontban kerülhet sor. Szóbeli panasz haladéktalanul kivizsgálásra kerül, és szükség szerint orvosolásra is, amennyiben a panasz jellege ezt megengedi. Ha a panasz kezelésével nem Ügyfél nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, akkor a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontról haladéktalanul jegyzőkönyv készül és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben átadásra kerül Ügyfél részére.

SimpleTax e-mail címére megküldött panasz esetén a panaszt a beérkezését követő harminc napon belül SimpleTax megvizsgálja és érdemben megválaszolja, továbbá intézkedik arról, hogy a válasz eljusson Ügyfélhez. Amennyiben a panasz elutasításra kerül, SimpleTax az álláspontjáról az elutasításra vonatkozó érdemi válaszában, indokolással együtt tájékoztatja Ügyfelet. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát SimpleTax öt évig megőrzi.

  1. ÉRTESÍTÉSEK

A SimpleTax elektronikus kapcsolattartás tartja elsődlegesnek.

Az elektronikus úton küldött iratok (levelek, értesítések, nyilatkozatok) a Felek jogviszonyában a papíralapú iratok helyettesítésére szolgálnak, azokkal mindenben egyenértékűnek minősülnek.

Az elektronikusan elküldött nyilatkozatok írásban megtett nyilatkozatnak minősülnek.

Felek a jelen ÁSZF és a Könyvelési Szerződés vonatkozásában felmerülő összes értesítést írásban közlik egymással. Írásbelinek minősül a postai úton, az e-mailben, és a személyes kézbesítő által megküldött kézbesítés, amelyet felek a Könyvelési Szerződésben meghatározott kapcsolattartó személy részére küldtek az alábbi rendelkezésekre figyelemmel.

Felek a kapcsolattartó személyeket minden esetben a Könyvelési Szerződésben határozzák meg és amennyiben a kapcsolttartó személyében vagy elérhetőségében bármilyen változás következik be, kötelesek haladéktalanul egymást a változás bekövetkezésétől számított 5 napon belül írásban értesíteni.

  1. Postai úton történő kézbesítésre vonatkozó rendelkezések

Postai úton történő kézbesítés esetén a postai írásbeli értesítéseket közöltnek kell tekinteni, ha azt a címzettnek átvételi elismervénnyel bizonyíthatóan átadták, vagy a postára adást követő 5. napon, akkor is, ha a küldeményt a címzett székhelyére vagy a címzett által a Könyvelési Szerződésben meghatározott címére igazoltan (ajánlott-tértivevényes levél formájában) feladták és a kézbesítés a címzettnek az érdekkörében felmerült okból („nem kereste”, „elköltözött”, „ismeretlen” jelzés miatt) nem volt kézbesíthető, továbbá a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta.

  1. Elektronikus úton történő kézbesítés

Jelen ÁSZF alapján az e-mail útján megküldött nyilatkozatok a küldést követő harmadik munkanapon kézbesítettnek tekintendők olvasási visszaigazolás hiányában, amennyiben nem merült fel az elektronikus kézbesítést meghiúsító akadály. Amennyiben olvasási visszaigazolás megküldésére kerül sor, akkor az e-mail útján küldött nyilatkozatok az olvasási visszaigazolás kézhezvételének napján tekinthetők kézbesítettnek.

  1. Személyesen, illetve futárral történő kézbesítés

Személyesen, illetve futárral történő kézbesítés esetén kizárólag előzetes egyeztetést követően a jelen ÁSZF-ben, illetve a Könyvelési Szerződésben meghatározott kapcsolattartó személy részére átvételi elismervény vagy elektronikus eszköz segítségével történő átadás esetén elektronikus eszközön történő aláírás ellenében adhatóak át a megküldött iratok, dokumentumok. Amennyiben a kapcsolattartó személy nem érhető el, akkor az átadás érdekében ismételt egyeztetés szükséges. A második sikertelen átadási kísérletet követően a küldött dokumentum vagy irat kézbesítettnek tekinthető.

A SimpleTax az Ügyfél részére szóló írásbeli értesítéseket, nyilatkozatokat ajánlatokat és okmányokat, beleértve a számviteli bizonylatokat is – amennyiben azokat nem személyesen veszik át – postai úton arra a címre küldi meg, amelyet az Ügyfél megadott részére. A SimpleTax nem felel azért, ha a megadott név, cím pontatlansága, változása miatt vagy más, a Könyvelő Irodán kívül álló okból a kézbesítés elhúzódik, vagy eredménytelen.

Amennyiben az értesítés postai úton és elektronikus úton is megtörténik, akkor a korábban megtörtént értesítéshez fűződnek a joghatások. A SimpleTax jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta az értesítésben foglaltakat, ha arra a közlést követő 10 napon belül nem érkezett észrevétel vagy kifogás.

Az Ügyfél és a SimpleTax közötti kapcsolattartás nyelve a magyar. Amennyiben az értesítés magyar nyelven és idegen nyelven is megküldésre kerül a másik fél részére, akkor a két verzió közötti bármely értelmezési eltérés esetén a magyar nyelvű verzió az irányadó. Az idegen nyelvű értesítésben használt fogalmak jelentését a szerződéssel és a magyar jogszabályokkal összhangban kell meghatározni.

  1. A KÖNYVELÉSI SZERZŐDÉS FELMONDÁSA, MEGSZŰNÉSE

A Könyvelési Szerződés – az azonnali felmondás esetét kivéve – bármelyik fél által 30 napos felmondási határidővel írásban mondható fel (Rendes felmondás) azzal, hogy a szerződés felmondás hónapját követő hónap utolsó napjáig érvényben marad. Az Ügyfél felmondása esetén, amennyiben az Ügyfél azt a felmondásában (írásban) rögzíti, a SimpleTax köteles elvégezni azokat a halaszthatatlan, a felmondott szerződésből adódó olyan feladatokat, amelyekkel az Ügyfelet károsodástól menti meg. Díjazás nélküli munkavégzésre a Könyvelő Irodát a felmondás nem kötelezi.

Azonnali hatállyal felmondható a Könyvelési Szerződés, ha bármelyik fél a jelen ÁSZF-ben vagy a Könyvelési Szerződésben foglalt valamely lényeges kötelezettségét megszegi (ideértve különösen, de nem kizárólagosan a hosszabb fizetési késedelmet vagy a több alkalommal nem megfelelően átadott iratanyagokat). A SimpleTax jogosult a Könyvelési Szerződés azonnali hatályú felmondására, ha az Ügyfél a számviteli bizonylatok feldolgozásra való átadási kötelezettségét nem teljesíti, vagy a könyvelési díjat 45 napon túl sem fizette meg. A rendkívüli felmondás írásban hatályos.

A felmondással a Könyvelési Szerződés a jövőre nézve megszűnik. A megszűnés napja rendes felmondás esetén a felmondási idő utolsó napja, azonnali hatályú felmondás esetén a felmondás kézhezvételének a napja.

A Könyvelési Szerződés megszűnésével a SimpleTax adóhatóság előtti állandó meghatalmazása automatikusan megszűnik, amelyet bármelyik fél jogosult önállóan az adóhatóságnak bejelenteni.

A Könyvelési Szerződés megszűnése esetén a SimpleTax a könyvelési adatokat tartalmazó elektronikus adatállományokat, adatokat elektronikusan csak abban az esetben jogosult átadni, ha az Ügyfél vagy meghatalmazottja igazolja, hogy rendelkezik a könyvelési szoftver felhasználó jogával. Egyébként a feldolgozott, elektronikusan tárolt adatokat a SimpleTax kinyomtatva, papír alapon adja át az Ügyfélnek. A Könyvelési Szerződés megszűnését követően a Könyvelő Irodát nem terheli a számítógépes adatállományok megőrzésének kötelezettsége.

A Könyvelési Szerződés bármely jogcímű megszűnése esetén a megszűnés napja által meghatározott adóév zárásával kapcsolatos nyilvántartási és adókötelezettségek minden esetben az Ügyfelet terhelik.

  1. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Jelen ÁSZF-et az annak hatálybalépését követően létrejött jogviszonyokra kell teljeskörűen alkalmazni.

Jelen ÁSZF alapján Ügyfél hozzájárul, hogy SimpleTax a pénzforgalmi műveletekkel kapcsolatos csalások megelőzése, vizsgálata és feltárása érdekében az általa nyújtott tevékenység végzése során birtokába került, valamint az Ügyfél részére nyújtott szolgáltatások révén rendelkezésre álló adatokat kezelje és a jogszabályokban meghatározott hatóságok részére továbbítsa.

A Könyvelési Szerződés bármilyen módosítása kizárólag írásbeli alakban érvényes.

A Könyvelési Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a szolgáltatás tárgya szerint jelen ÁSZF és a Ptk. vállalkozási és megbízási szerződésekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

A Felek a jelen ÁSZF-ből, illetve a Könyvelési Szerződésből eredő jogvitáik intézésére kikötik a SimpleTax székhelye szerinti Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességét, azzal, hogy bármilyen jogvita esetén annak békés, tárgyalásos úton történő rendezését kísérlik meg.

Az Ügyfél képviselője a Könyvelési Szerződés aláírásával igazolja, hogy az ÁSZF tartalmát megismerte, elfogadta.

Amennyiben jelen ÁSZF, illetve a Könyvelési Szerződés valamely rendelkezése érvénytelen vagy érvénytelenné válik, úgy ez a rendelkezés az ÁSZF, illetve a Könyvelői Szerződés többi rendelkezését nem érinti.

Felek rögzítik, hogy jelen ÁSZF és a Könyvelési Szerződés együttesen képezi a SimpleTax és Ügyfél közötti jogviszony alapját és felülír minden, az ÁSZF elfogadását, illetve a Könyvelési Szerződés megkötését megelőzően azonos tárgyban egymással folytatott valamennyi tárgyalást, levelezést, megállapodást.

Csapatunk most jól megérdemelt karácsonyi pihenőjét tölti, ezért válaszidőnk a szokásoshoz mérten megemelkedhet. 

Az ünnepek alatt a hello@simpletax.hu címre érkező leveleinket igyekszünk minél hamarabb megválaszolni. Sürgős esetben pedig a +36 30 075 7777 számon érhetsz el minket munkanapokon.

Békés és boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk, találkozunk az új évben! 🎄🍾

A weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa Számodra.  A weboldal használatával elfogadod az Adatvédelmi szabályainkat, Általános szerződési feltételeinket és Süti szabályzatunkat.